2015 Beni pincészete - Underworld Kupa
2015. Augusztus 12.
Beni barátunk - immáron állandó szerzőnk - kipróbálta magát a múlt hétvégén megrendezett Underworld Kupán, ahol vámpírokkal és vérfarkasokkal ugyan nem, de sok régi és új baráttal/ellenféllel meg kellett küzdenie. Mostani írásunkban kaptok hideget-meleget rendesen, ami a járatokon kifér (a képekért Káldi Tamásnak tartozunk köszönettel!):
"Gondolkodtam, hogy mivel tehetném emlékezetessé 2015 augusztus nyolcadik napját, és a legjobb, ami eszembe jutott, az Underworld kupa volt.
A hajnali 13 km pörgetés, mely a lakhelyem és a helyszín között van, szerencsémre nem vett ki túl sokat belőlem. A páyabejárás egy kicsit korán, 8 és 9 óra között volt. Ötször mentem végig, memorizálva a terepet és az ideális íveket. A szokásosnál több levegő kellett a kerékbe, és a villámat is végig zárt állásban hagytam.
Az előttünk rajtoló próbafutamot és a nálam fiatalabbak versenyét Lakatos Tádé csapattársammal szurkoltuk végig. A felnőttek versenyén Tádé ugyan nagyon jól rajtolt, de néhány másodperccel később első váltója megadta magát, és így, sajnos, kiállni kényszerült.
Folyamatos banán- és víz bevitel mellett a hőség miatt legalább négyszer tettem csap alá a fejemet. Bemelegítésként nyomtam két tíz-, illetve két hat másodperces sprintet.
Igaz, a második sorból rajtoltam, de már az első kanyarra jól előre tudtam magam küzdeni.
Az első kör annyira hajszolt volt, hogy a pince-szakaszban előttem és mögöttem is estek. Néhány helyen – a földalatti kanyarokban - a felmelegedett külső gumik tükörsimára változtatták a pályát. Annak ellenére, hogy tudtam, nem szabad kockáztatni, néhányszor végigkaristoltam a falat és a hátső kerekem sem egyszer ficcent ki alólam.További nehézséget okoztak a szűk ajtónyílások, a néhol vak sötét és kijőve a hirtelen kánikula. Érzésem szerint legalább húsz fok különbség volt a kinti és a benti levegő között.
Nagyon tetszett, hogy a földalatti rész leginkább egy elvarázsolt kastélyhoz hasonlított. Lassan mozgó színes fények. Sorban, ritmikusan felvillanó lámpák. Az egyenes visszafordító szakaszon a 10. körig mindig láttam Takács Tamást, akit sehogy se bírtam utolérni. A pincének e csőszerű részében thresh metal zene szólt, ami nem csak az adrenalint növelte, hanem azt a hatást keltette bennem, hogy ez már a pokol egyik bugyra.
Tádé hatalmas segítséget nyújtott azzal, hogy folyamatosan tájékoztatott a pozíciómról, és úgy adogatta a teli kulacsokat, mintha csak egy nyerőautomatába dobálná a negyeddollárosokat.
Amikor úgy számoltam, hogy "na akkor itt a finish", és kiállva tekertem az utosó két egyenest, csodálkoztam, hogy nem intettek ki. Hát akkor még egy! - bíztattam magam. Meg is kérdeztem egy nyugágyban fekvő szurkolót, hogy nincs-e még vége, mire ő mosolyogva és a fejét lassan csóválva mondta, hogy "még nincs bizony..."
Boldogan, harmadiknak értem célba. Meglepődtem, mert mikor leszálltam, libabőrös lettem és az egész testem remegett. Ezt a jelenséget a nagy hőkülönbségnek és a jelentős kalóriaégetésnek tudom be annak ellenére, hogy ilyen még sosem történt velem.
A pincerész be- és kijáratánál a master 1 futam után egy kis vidám csapattal lelkesítettem az idősebb korosztály versenyzőit.
Újra és újra végigfutott rajtam egy kellemes érzés, amit már több, mint húsz éve is éreztem: a hegyikerékpár számomra nemcsak a legkedvesebb sport, hanem művelői között jól érzem magam és barátokra találok.
Üdv, Beni